kormány;közfoglalkoztatás;

- Olajütés és biciklipénz

A Kormány egyik legutóbbi ülésén döntött arról, hogy 2013 novembere és 2014 áprilisa között 200 ezer ember folyamatos közfoglalkoztatását kell biztosítani. A részleteket a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási helyettes államtitkársága által kiadott tájékoztató tartalmazza. Ezek szerint 100 ezer munkanélkülinek 2013 decembere és 2014. március vége között továbbképzésen kell részt vennie. Azaz, be kell iskolázni még a választások előtt 100 ezer embert, lehetőleg olyanokat, akik átképezhetők mondjuk kubikusból úri szabónak, mert az unió csak ekkor állja a közfoglalkoztatás költségeit. S ha véletlenül senkit nem találnak az önkormányzatok alkalmasnak arra, hogy tanuljanak a téli hónapokban? Akkor sem jön zavarba a kormányzat, ugyanis nem a tanfolyamok megszervezéséért hanem a résztvevői létszám lejelentéséért fizet az EU. Tulajdonképpen nincs is szükség jelentkezőkre, hiszen ott vannak választási listák, ott a két és fél milliós rezsicsökkentést aláíró tömeg, lehet abból is eleget válogatni.

A Kormány döntése értelmében a téli csak átmeneti közfoglalkoztatás. Az érintetteknek hat órás közfoglalkoztatás keretében kell munkát adni, a rendelkezésre álló forrásokat is ennek megfelelően osztották le. A hivatalos rendelkezés fillére leírja, mennyit kaphat a hat órás foglalkoztatásért a regisztrált munkanélküli,s azt is kimondja, hogy pontosan milyen munkák elvégzésére lehet kijelölni az éhbérért dolgoztatottakat. Mellesleg Giro Szász András kormányszóvivő már nyolc órás foglalkoztatásról beszélt a Kossuth rádió minapi műsorában, de akkor 25 százalékkal meg kellett volna emelni az összeget, ha nem tévedek.

Mi mindenre lehet megtanítani az állásukat veszített emberteket? A többi között szerepel cirokseprű-, csuhé termék készítése, dió törés, erdő tisztítása, komposztáló kialakítása, gombatermesztés, gyékényfonás, legelő tisztítása, méh kaptár készítés, aszalványok készítése, olajütés, telepített erdő rendezése, veremben tárolt zöldségek válogatása. Aztán, ha az intézményekben, mondjuk a polgármesternek nincs személyzete, akkor akár a fűtési rendszerek karbantartására, vagy az iskolafestésre, mázolásra is kirendelhetőek az emberek. Télen. Tanítási időben. És ha már mindent kifestettek, akkor be lehet fogni őket egy kis drótfonásra, hirdető táblák készítésére a következő választásokhoz, vagy készíttethetnek velük madáretetőket, szemetes kukákat. Egytől egyig olyan munkák, amelyek fontos nemzetgazdasági értékert állítanak elő.

Megjegyzem, számos önkormányzat oktatóközpontot hozott létre számítógépes továbbképzésre, idegen nyelvek elsajátítására, KRESZ tanfolyamok szervezésére, de ezekre nem lehet átképezni a munkanélkülieket, mert ezek akár hasznosak is lehetnének, De dadusnak, vagy segédgátőrnek is már mehetnek a delikvensek.(Szegény Pelikán, ha tudta volna!) Az értelmiségieknek is juthat közmunka, "a megnövekedett feladatokkal kapcsolatos többlet tevékenységek ellátására átlagosan 30 közfoglalkoztatotthoz egy-egy adminisztratív munkaerő is felvehető" - áll a tájékoztatóban.

A téli foglalkoztatáshoz munkaruha is jár, amelyet akkor nem kötelező a Büntetés Végrehajtás által üzemeltetett Ábránd Kft.-től beszerezni, ha az említett cég nem tud időre szállítani. Ha tud, hiába lenne máshol olcsóbb a védőkesztyű, akkor is az Ábránd szállíthat csak. A pályázat kiíróinak nagyvonalúságát bizonyítja, hogy ugyan a villamos vagy busz közlekedéshez nem tudnak hozzájárulni, de azok, akik biciklivel közlekednek havi 1500 Ft-ban részesülhetnek.