MSZP;hazugságvizsgálat;Király György;bajai videó;

Fotó: GettyImages

- Nem adták ki az MSZP-s politikus hazugságvizsgálati eredményét

Nem adta ki a rendőrség Király György kérésére poligráfos vizsgálatának jegyzőkönyvét - értesült lapunk. Úgy tudjuk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan nem indokolta, hogy miért tagadja meg az MSZP sporttagozatának alelnöke által kért dokumentum kiadását. 

A lapunk által megkérdezett jogi szakértő szerint ez egy szabálytalan, felháborító eljárásmód, hiszen minden tanúnak joga van a nyomozás során készülő valamennyi, őt érintő dokumentumot megismerni. A poligráfos vizsgálat jegyzőkönyvei ugyanis vallomásnak minősülnek, amelyet a büntetőeljárási törvény értelmében kötelessége kiadni a hatóságnak.

Hivatalosan a rendőrség továbbra sem ad tájékoztatást a bajai hamis videó ügyében folyó nyomozásról, és míg Király poligráfos jegyzőkönyvét az érintettől is megtagadták, addig - mint megírtuk - erős a gyanú, hogy hatósági forrásból került egy, a Fideszhez közelálló internetes portálhoz egy másik tanúvallomás, méghozzá Károlyi Attiláé, aki magát az MSZP Fejér megyei sporttagozatának elnökének mondta. Csakhogy a pártnak nincs ilyen nevű tagja, de sporttagozata sincs a megyében. Az gyakorlatilag biztos, hogy nem Károlyitól került ki a vallomás a kormánypárti sajtóhoz, ráadásul a nyomozati anyagból gyanúsan sok részletet ismertek kormánypárti politikusok, és a parlamentben felszólaló belügyi államtitkár is. Az illetékes rendőrkapitányság azonban lapunk megkeresésére egyértelművé tette: nem indít vizsgálatot a kiszivárogtatások ügyében, szerintük ugyanis ez "nem feladatuk".

Megírtuk: Király múlt szerdán kezdeményezett hazugságvizsgálatot a rendőrségen, hogy korábbi tanúvallomását megerősítse és bizonyítsa igazát a hamisnak bizonyult videófelvétel ügyében. Az MSZP sporttagozatának alelnöke lapunknak elmondta, hogy informálisan úgy tudja, a teszt őt igazolta, így megerősítést nyert korábbi állítása, miszerint nincs semmi köze a videóhoz, a felvétel elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működött közre.

Ám a rendőrség hallgat, ahogy azokra a sajtóhírekre sem reagáltak, melyek szerint Kőrös Gusztáv, a videó egyik készítője szintén hazugságvizsgálaton esett át. Kőrös volt az, aki a videóbotrány kirobbanása utáni napon lépett ki a Demokratikus Koalícióból, s aki rendőrségi tanúvallomásában, majd pedig több, ellentmondásokkal teli sajtónyilatkozatban is azt állította: a videót Király rendelte meg tőlük, hogy azt egyfajta "oktatófilmként" használja az MSZP. Kőrös azonban egyelőre nem erősítette meg, hogy Királyhoz hasonlóan részt vett volna poligráfos vizsgálaton. Más források arról számoltak be, a rendőrségi eljárás során több, az ügyben érintett személy egyáltalán nem vállalta a hazugságtesztet.

Hivatalosan a rendőrség továbbra sem ad újabb tájékoztatást a bajai hamis videó ügyében. Ám míg a poligráf-tesztek eredményeiről hallgatnak, addig erős a gyanú, hogy hatósági forrásból került egy Fideszhez közelálló internetes portálhoz az egyik tanúvallomás, valamint a nyomozás több információja is. Az illetékes rendőrkapitányság lapunk megkeresésére egyértelművé tette: nem indít vizsgálatot a szivárogtatások ügyben, szerintük ugyanis ez "nem feladatuk".

MSZP: Azonnal hozzák nyilvánosságra Király György hazugságvizsgálatának eredményét!

A bajai videóügyben hírbe hozott Király György a napokban poligráfos hazugságvizsgálatnak vetette alá magát. A vizsgálat eredménye egyértelműen az MSZP Sporttagozatának alelnökének korábbi állításait igazolta: a videó létrejöttében Király György se megrendelőként, se készítőként nem vett részt. Király György a vizsgálatot követően azonnal kikérte annak jegyzőkönyvét a rendőrségtől, amely ezt szóbeli és írásbeli kérésére sem tette meg.

Elfogadhatatlan, hogy a rendőri szervek a vizsgálat érintettjének kérésére sem hajlandók kiadni annak hivatalos eredményét! Különösen elfogadhatatlan, hiszen a Belügyminisztérium államtitkára a folyamatban lévő nyomozásról tényállításokat tesz a Parlamentben. Elfogadhatatlan, hogy addig, amíg az eljárás adatai az MSZP-re nézve hátrányosnak tűntek, az ügy dokumentumai folyamatosan a jobboldali politikai térben és egyes sajtóorgánumoknál landoltak, ám most, hogy a poligráfos vizsgálat egyértelműen cáfolja az MSZP-t ért vádakat, a hatóság annak ellenére nem hajlandó kiadni a poligráfos vizsgálat jegyzőkönyvét, hogy ezt maga az érintett is kérte, a nyilvánosságra hozatalnak tehát büntetőeljárás-jogi akadálya sincsen.

Az MSZP követeli, hogy a hatóságok pártatlanul járjanak el a nyomozás során és azonnal hozzák nyilvánosságra Király György poligráfos hazugságvizsgálatának eredményét! 

 

A bajai videóügyben hírbe hozott Király György a napokban poligráfos hazugságvizsgálatnak vetette alá magát. A vizsgálat eredménye egyértelműen az MSZP Sporttagozatának alelnökének korábbi állításait igazolta: a videó létrejöttében Király György se megrendelőként, se készítőként nem vett részt. Király György a vizsgálatot követően azonnal kikérte annak jegyzőkönyvét a rendőrségtől, amely ezt szóbeli és írásbeli kérésére sem tette meg - írják közleményükben a szocialisták.