MSZP;áfa;

- MSZP: Csak a kormánynak nem fontos az áfacsökkentés

Az elmúlt három évben folytatott adópolitikájával a Fidesz óriási kárt okozott nem csak a magyar családoknak, de a munkavállalók tízezreinek munkát adó élelmiszerfeldolgozó-iparnak is- írja közleményében Gőgös Zoltán, a mezőgazdasági bizottság alelnöke.  A szocialista politikus szerint a 27%-osra emelt áfa egyedül a költségvetésnek tett jót, a családok megélhetésének nem.

 

Az MSZP több mint két éve harcol az alapvető élelmiszerek áfájának 22%-os csökkentéséért, ezt a küzdelmet magyar családok százezrei támogatják, nem véletlenül: az élelmiszerárak emelkedése az átlagjövedelműek számára már-már elviselhetetlen mértékben nehezíti a megélhetést - hangsúlyozza az MSZP-s politikus, hozzátéve, nem csak a családok követelik az azonnali és radikális áfacsökkentést, hanem az élelmiszerfeldolgozók is: az egyes ágazatok szakmai szervezetei egymás után állnak az MSZP -22%-os javaslata mellé.

 

A Fidesz erről azonban hallani sem akar, írja Gőgös Zoltán, az MSZP legutóbb a 2014-es adótörvényekhez nyújtotta be az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését szorgalmazó javaslatunkat, ám a költségvetési bizottság fideszes többsége egy mondvacsinált indokkal ismét elutasította azt.

 

"Még nem késő azonban, hogy meghallják a lakosság és a feldolgozóipari szakma egybecsengő hangját. Az MSZP kész lenne támogatni az alapvető élelmiszerek árának radikális csökkentését célzó javaslatot akkor is, ha annak történetesen az Orbán-kormány lenne a benyújtója."- zárul a közlemény. 

A nők elleni erőszak ellen tiltakozott a Demokratikus Koalíció (DK) több női politikusa az Országgyűlés keddi plenáris ülésén. Az elnöklő Latorcai János (KDNP) szerint az ellenzéki politikusok súlyosan veszélyeztették az ülés rendjét.