megemlékezés;temetők;

- 670 ezren emlékeztek meg halottaikról

Az elmúlt két napban mintegy 670 ezren keresték fel a fővárosi sírkerteket. A látogatók nyugalmát rendkívüli esemény nem zavarta meg - tájékoztatta a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója szombat este az MTI-t.

Tóth Gábor elmondta, hogy mindenszentek napján 418 ezren, halottak napján pedig mintegy 250 ezren látogatták a budapesti temetőket. A tapasztalatok szerint az emberek az őszi iskolai szünet és az ünnepek egybeesése, illetve a tartósan jó idő miatt egész hétre elnyújtották szeretteik sírjának felkeresését. Ezért összességében másfél millió látogatóval számolnak, ami lényegesen meghaladja az ilyenkor szokásos 1-1,2 milliós látogatói számot.

Az igazgató arról is szólt, hogy pénteken és szombaton mindössze egyszer kellett mentőt hívni, mert valaki rosszul lett. A rendőrök a Megyeri temetőben egy körözött bűnözőt fogtak el - mondta Tóth Gábor

A BKK fődiszpécsere szombat este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sírkertek megközelítése zavartalan volt közösségi közlekedési eszközökkel. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szintén azt a tájékoztatást adta, hogy semmilyen rendkívüli esemény nem zavarta meg az ünnepek nyugalmát.

A rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, a kisebbségek elleni gyűlölet erősödik egész Európában, így Magyarországon is - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szombaton Nagycsécsen. Tállai András erről azon a Borsod megyei településen beszélt, ahol öt évvel ezelőtt, akkor még ismeretlenek, gyújtóbombát dobtak romák által lakott házakra, majd a menekülők közül agyonlőttek egy 40 éves nőt és egy 43 éves férfit.