Csehország;posta;franchise;

- Franchise rendszerben működtetné kisebb fiókjait a cseh posta

A Cseh Telekommunikációs Hivatal (CTÚ) által kidolgozott javaslat, amelyet még a kormánynak is jóvá kell hagynia, azzal számol, hogy a teljes szolgáltatást nyújtó postahivatalok száma a jelenlegi több mint 3200-ról a közeljövőben 2100-ra szűkül - ismerteti a tervezetet a Právo című cseh napilap.

"Azt javasoljuk, hogy a teljes postai szolgáltatást nyújtó postahivatalok száma 2100-ra csökkenjen. Amennyiben a posta elfogadja javaslatunkat, és a kormány jóváhagyja, az elképzelést meg kell tárgyalnia az érintett települések önkormányzataival is" - nyilatkozta Jaromír Novák, a CTÚ elnöke. Hozzátette: az új rendszer bevezetését 2014. január elsejétől javasolják.
A postai szolgáltatások átszervezését a CTÚ 2012 őszén kiadott és idén január elsején életbe lépett rendelete is körvonalazta és lehetővé teszi.

A Cseh Posta már korábban jelezte, hogy a 19. században kialakult postahálózat teljes működtetése nem kifizetődő, és akár ezer postahivatal is megszűnhet vagy átalakulhat. Miután a tervek főleg a kisebb településeken riadalmat keltettek és tiltakozásokhoz vezettek, a posta vezetése közölte, hogy a fiókok megszüntetését vagy átalakítását minden esetben megbeszéli a helyi önkormányzattal. A posta korábban azt is közölte, hogy a részben használaton kívüli, kisebb vidéki fiókok évente mintegy 30 millió koronájába (mintegy 350 millió forint) kerülnek.

A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági napilap információi szerint a Posta Partner néven futó franchise rendszert a cseh posta 2009-ben indította el, és eddig már több tucat kisebb vidéki postahivatalt működtetnek ezen a módon. A rendszerben a postai szolgáltatásokat szerződéses alapon a helyi polgármesteri hivatalok vagy üzletek biztosítják. Az idei év végéig várhatóan újabb 120 településen térnek át erre a rendszerre.
A tavalyi évet a Cseh Posta mintegy 300 millió koronás adózott nyereséggel zárta, ami 120 millióval volt alacsonyabb, mint a 2011-es eredmény.

 Éles hangú kommentárban bírálta a Kínában folytatott amerikai titkos adatgyűjtést a kínai China Daily című angol nyelvű napilap pénteken, elutasítva azt a magyarázatot, hogy az Egyesült Államok terrorveszély miatt üzemeltet lehallgatóállomásokat az ázsiai ország területén.