török;döner;

- Meghalt a döner feltalálója

 Meghalt a Nyugat-Berlinben negyvenegy éve kifejlesztett török gyorsétel, a döner feltalálója. Kadir Nurman nyolcvanévesen hunyt el a német fővárosban.

 A berlin-brandenburgi török-német vállalkozói egyesület (TDU) hét végi közleménye szerint a török származású vállalkozó csütörtökön halt meg, és november elején lesz a temetése. 

    Kadir Nurman 1960-ban vándorolt ki Anatóliából Nyugat-Németországba, és az első években Stuttgartban dolgozott a Daimlernél. Később Nyugat-Berlinbe költözött és nyitott egy falatozót a város központjában, a Bahnhof Zoo-nál. 1972-ben rájött, hogy a helyi életritmushoz jobban illeszkedik, ha lepénykenyérbe töltve árulja a hazájában tányéron szervírozott fogást, a hagymával és friss zöldségekkel tálalt nyárson sült húst, mert így a vendégek elvihetik az ételt és akár menet közben is megehetik.

    A döner kebabként is ismert fejlesztés a másik berlini klasszikus gyorsételnél, a currywurstnál - a curry-vel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál - is nagyobb karriert futott be, de Kadir Nurman nem gazdagodott meg belőle, mert nem szabadalmaztatta. A németországi török közösségben viszont nagy tisztelet övezte, hiszen a közösség számtalan tagjának teremtett munkalehetőséget a találmánnyal - emelte ki TDU.

    Kadir Nurman dönerjére egész iparág épült. Egyedül Németországban nagyjából 15 ezer büfében árulják a zöldfűszeres, fokhagymás vagy csípős szósszal ízesített szendvicset, és a dönerrel foglalkozó európai cégek összesített éves árbevétele meghaladja a 3 milliárd eurót. Az ágazat szereplőinek Berlinben nemzetközi vásárt is szerveznek DÖGA - Döner & Gastronomie néven. A legutóbbi, tavalyi vásárra Magyarországról, Lengyelországból, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból is érkeztek kiállítók, a látogatókat pedig összesen másfél tonna dönerrel vendégelték meg.

A nagy pártok súlyos vereségét, s politikai patthelyzetet eredményezett az előrehozott cseh parlamenti választás. Ugyan a szociáldemokraták a várakozásoknak megfelelően nyertek, alig több mint 20 százalékos eredményük minden várakozást alulmúlt. A legnagyobb vesztes a cseh belpolitikát húsz évig utaló Polgári Demokrata Párt (ODS), amely mindössze 7,72 százalékot szerzett. Előretört viszont a milliárdos vállalkozó, Andrej Babis pártja, az ANO. Nehéz lesz kormányt alakítani.