Berlusconi;Olaszország;kormányfő;

Berlusconiért még mindig sokan rajonganak. Fotó: Pier Marco Tacca/Getty Images.

- Beslusconinak ismét bíróság elé kell állnia

Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnöknek újból bíróság elé kell állnia korrupció vádjával. Előzetes bírósági meghallgatása február 11-én lesz.

Nápolyi ügyészek azzal vádolják Berlusconit, hogy még 2006-ban megvesztegetett egy volt szenátort, Sergio De Gregoriot azért, hogy az hűtlen legyen a pártjához - a meglehetősen csekély jelentőségű Olaszország Értékeihez - és lejárassa az akkori miniszterelnök, Romano Prodi kormányát.

A megvesztegetést a volt szenátor bevallotta: 3 millió eurót - 900 millió forintnyi összeget - kapott Berlusconitól pálfordulásáért, és hogy megpróbáljon rávenni más szenátorokat is a köpönyegforgatásra. Gregorio elpártolása hozzájárult ahhoz, hogy megingott, majd összeomlott Prodi balközép kormánya.

"Tisztáztam a lelkiismeretem, amennyire lehet, és bocsánatot kérek azért, amit tettem" - mondta Gregorio a SkyTG24 tévének.

A volt szenátort megvesztegetésért húsz hónap börtönre ítélték vádalku eredményeként.

Berlusconi szerdán tagadta, hogy bármi helytelent tett volna. Ügyvédje, Michele Cerabona meglehetősen semmitmondón annyit közölt, hogy biztos az előzetes bírósági meghallgatás kimenetelében. 

Berlusconit augusztusban adócsalásért és más ügyekért találta bűnösnek a bíróság.

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán Strasbourgban elfogadta a jövő évi uniós költségvetés parlamenti olvasatát.