Németország;SPD;nagykoalíció;CDU/CSU;

Fotó: Sean Gallup/Getty Images.

- Elkezdődtek a tárgyalások a nagykoalícióról Németországban

Elkezdődtek szerdán Berlinben a szeptemberi parlamenti választáson győztes konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) hivatalos tárgyalásai a kormányalakításról. A várhatóan hat hétig tartó folyamatban több mint 300 politikus vesz részt.

A CDU székházában tartott első találkozón a koalíciós tárgyalások szerkezetét és menetrendjét alakították ki. A fő tárgyalócsoport összesen 12 munkacsoportot és négy alcsoportot hozott létre. Ezek dolgozzák ki a nagykoalícióról szóló szerződés egyes fejezeteit.
A tárgyalások november végéig tarthatnak, majd az SPD tagsága szavazással dönt arról, hogy a párt vezetői aláírhatják-e a szerződést. A kormány karácsony előtt alakulhat meg.

 A jövő év végén a harci küldetés ugyan véget ér, de a NATO-szövetségesek azt követően is kiállnak Afganisztán mellett - jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár azután, hogy az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei megbeszélést folytattak az afganisztáni nemzetközi erőben részt vevő többi ország illetékeseivel és kabuli kollégájukkal.