fertőtlenítés;szalmonella;Enying;

- Szalmonellafertőzés - Nem volt fertőtlenítési hiányosság az igazgató szerint

A szalmonellafertőzés által érintett enyingi iskola részéről semmilyen hiányosságot nem állapított meg a Fejér Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vizsgálata - közölte az intézmény igazgatója kedden az MTI-vel.

Szabó Szilárd, a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetője emlékeztetett arra, hogy gyomor- és bélrendszeri tünetekkel járó megbetegedések fordultak elő az intézmény tanulói, valamint dolgozói között. Az igazgató jelezte, hogy a megbetegedett diákok többsége már elhagyhatta a kórházat, három tanuló szorul még kórházi kezelésre.

Hozzátette: az iskola a diákétkeztetést egy külső beszállítóval biztosítja, a vállalkozó üzemelteti az intézmény területén található tálalókonyhát is. 

Az intézményvezető közölte, hogy a külső vállalkozóval kötött szerződést a népegészségügyi szakigazgatási szerv állásfoglalásának fényében felül fogják vizsgálni. Ugyanakkor az iskola tisztasági állapota megfelelő, a fertőtlenítés, takarítás folyamatos, a mosdókban az előírások szerint ki volt helyezve fertőtlenítőszer - olvasható a közleményben.

A Fejér Megyei Kormányhivatal hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy múlt szerda óta összesen százan jelentkeztek gyomor- és bélrendszeri tünetekkel, hasmenéssel, hányással, lázzal orvosnál, és az eddig elvégzett vizsgálatok 16 beteg esetében szalmonellabaktériumot mutattak ki.

A jelentős számú hiányzás miatt az iskola igazgatója saját hatáskörében rendelt el tanítási szünetet a múlt pénteken.

Az eddigi járványügyi vizsgálat felvetette az ételfertőzés gyanúját. A további megbetegedések elkerülésére a főzőkonyha működését felfüggesztették, mivel a helyszíni vizsgálatokon konyhatechnológiai hiányosságok derültek ki.

A megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági igazgatósága vizsgálatában megállapította, hogy a tálalókonyha engedély nélkül működik, a kézmosóknál nincs meleg víz, a mosogatást nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő gyakorlat szerint végzik, továbbá a dokumentáció is hiányos.

A főzőkonyhán a higiénia és dokumentáció hiányosságait tapasztalták. Azonosíthatóság és nyomon követhetőség hiánya miatt azonnali hatállyal elrendelték mintegy 30 kilogramm fagyasztott hús forgalomból való kivonását, és a működést a hatóság további intézkedéséig felfüggesztették.

A két konyháról összesen 36 mintát vettek. Ezek laboratóriumi vizsgálata még tart.

Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalhatja a babakötvény megújításáról szóló kormányzati javaslatot.