Együtt-PM;

- Eltörölné az egykulcsos adót az Együtt-PM

Az Együtt-PM szerint a 2014-es adótörvényekről szóló javaslattal a Fidesz beismerte az egykulcsos adórendszer kudarcát. Scheiring Gábor hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, választási szövetségük kormányra kerülve megszüntetné az egykulcsos adót és visszaállítaná az adójóváírás rendszerét.

 Az Együtt-PM színeiben politizáló független képviselő elmondta, hogy maximálnák a gyermekek után járó adókedvezmény összegét. Inkább a családi pótlékot, illetve azokat a támogatásokat növelnék, amelyekkel az alacsony keresetűek és a munkanélküliek is élni tudnak.

    A sajtótájékoztatón részt vett Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarországért dunaújvárosi önkormányzati képviselője, aki arról beszélt, hogy az Együtt-PM kormányra kerülve eltörölné a kötelező iparkamarai regisztrációt.
    A bajai időközi önkormányzati választással kapcsolatban előkerült manipulált videofelvétel ügyében Scheiring Gábor egyelőre nem akart állást foglalni, mondván, jelenleg még túl sok zavaros információ kering az ügyről.

A magyar lakosság mintegy négyötöde ellenzi a stadionépítéseket és a labdarúgás kiemelt helyzetét, kilencven százalékuk másra fordítaná a stadionokra szánt pénzt: elsősorban az egészségügy fejlesztésére és munkahelyteremtésre. A Fidesz-szavazóknak is csak a kisebbsége, mintegy harmada, negyven százaléka áll ki a kormány futball-központú sportpolitikája mellett, felük azonban – az ellenzék túlnyomó többségéhez hasonlóan – elutasító azzal szemben.