MSZP;kongresszus;álarc;földmutyi;trafikmutyi;

Fotó: Tóth Gergő

- Letépték a Fidesz álarcát - MSZP-kongresszus

Földmutyi, trafikmutyi, nyugdíjrablás, tolvajkormány - felrajzolták az MSZP párt kongresszusán a Fidesz igazi arcát, majd Mesterházy Attila sorolta, hogy a győztes választások után miképp lehet a mindennapok valóságává tenni az igazságosságot, a biztonságot és a jólétet.

Starolt a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz kihívójának a kongresszusa. A három ceremóniamester Harangozó Tamás, Lukács Zoltán és Tóbiás József. Utóbbi szerint ez a tanácskozás csak a kezdet, egy olyan időszak nyitánya, aminek a végén mindenképp lehullik a Fidesz álarca. És hogy milyen a Fidesz valósága, arról egy rövidfilm ad ízelítőt: sorjáznak a kivetítőn a trafikmutyi, földlopás és egyéb hívószavak, és persze a felelősök arcát sem rejtik el - többek között Rogán Antal és Lázár János néz szembe a kongresszus résztvevőivel.

Hogy mennyire gátlástalanok és kíméletlenek, ha a dohányról van szó, kezdi taglalni a fideszes ősbűnök egyikét Harangozó Tamás, azt jól mutatja a tarfikmutyi - melynek során a fideszesek, egyfajta keresztapaként miként fosztott meg több tízezer családot a megélhetésétől a dohánypiac újraosztása során. De ez nem számított, csak az az 500 milliárd forint, amit a lenyúlt piacról be lehetett söpörni. Mert a Fidesznek, hangsúlyozta Harangozó, csöppet sem számít az ember, csakis a haszon. De, üzeni az MSZP-s politikus, a jelenkor padlássöprése nem marad büntetlenül - igenis elszámoltatják Orbán Viktort és Lázár Jánost is.

A Fidesz igazi arcát tükrözi vissza az is, amit a nyugdíjrendszerrel tett, magyarázza Tóbiás József. A Fidesz azt hazudta, hogy kiszabadítja az adósságcsapdából az országot, és ehhez egyszerűen lenyúlt 3 ezer milliárd forintot, azaz elvitte 3 millió ember megtakarítását. Ugyan kezdetben arról volt szó, hogy a magánnyugdíj-számlákon felhalmozott summát mindenkinek jóváírják az állami rendszer számláin, aztán a miniszterelnök megzsarolta az embereket, hogy aki nem iszkol be az állami nyugdíjrendszerbe, az nem kap állami nyugdíjat. Magyarán a Fidesz zsarolással vett el 3 ezer milliárd forintot, ráadásul az államadósságot sem tudta csökkenteni a pénz nyomtalanul eltűnt. Ám a zsarolásban semmi újdonság nincs, ugyanis a hatalom pikk-pakk kiforgatta a takarékszövetkezeteket a vagyonukból - újból több százezer embert fosztva meg tulajdonától, és végképp szétzúzva az államba vetetett bizalmat. Ugyanis egyértelmű lett, hogy a Fidesz állami védelme a narancsbárók frissen szerzett vagyonának védelmét jelenti.

A Fidesz arcán a harmadik színárnyalat a földmutyi, árnyalja a képet Lukács Zoltán. Az a botránysorozat, ami igazán megmutatja a hatalom természetét. Az állam ugyanis sok tízezer hektárt dobott szét a haverok között. Akik nem művelik a földjüket, egy kapavágást sem tesznek rajta, csupán felveszik az évente egy hektárra adható 120 ezer forintos területalapú támogatást. Kabán példának okáért 16 gazda próbált közösen megművelni 240 hektárnyi földet, de egy fideszes polgármester és egy hoteltulajdonos elhappolta előlük az összes területet. Budai Gyula agrár-államtitkár rokonai nyolc Margit-szigetnyi területre tette rá a kezét - és mintegy 90 millió forintos jövedelemre. Nem véletlen, hogy a Fidesz foggal-körömmel védi a földet, nehogy más is hozzáférjen.

És miközben a holdudvar hízik, 700 ezer gyermek nélkülöz nap mint nap - miközben az országban a felső tíz százalék kilencszer annyi jövedelmet tett zsebre, mint az alsó tíz százalék. Nem véletlenül, hiszen a jelenlegi adórendszerben a száz leggazdagabb család sok-sok milliárdnyi adókedvezménnyel lett gazdagabb. És ezeket a folyamatokat eltusolandó évek óta nem publikál senki érdemi adatokat a szegénységről - hiszen Magyarország csak az éhezésben és a fásultságban teljesít jobban. De Tóbiás József szerint a baloldal szerint ebbe senki nem törődhet bele: úgyhogy rá kell ébreszteni mindenkit, hogy hazug az a giccsmázas politika, miszerint minden rendben van e hazában. Aki elesett, aki védtelen, aki szabadságra vágyik, az kapaszkodjon hát össze az MSZP-vel egy igazságosabb Magyarországért.

A Fidesz, emlékeztetett Lukács Zoltán, az álarc mögül egykor azt suttogta: ha munka van, minden van. Hát munka az nincs - sőt a munkavállalók soha nem voltak ilyen nehéz helyzetben, hiszen immár benne foglaltatik a Munka törvénykönyvében, hogy bárkit ki lehet indoklás nélkül rúgni, hogy meg lehet kurtítani a szabadságot. A munkavállalók száma csak hát helyen növekszik: Londonban és a kormányzati bürokrácia berkeiben. Miközben a fiatalok körében soha nem látott munkanélküliség dühöng, az emberek 70 százaléka átlagbér alatt visz haza a hó végén. Nincs hova hátrálni, az embereknek fel kell emelniük a fejüket, és kimondani: munkát és kenyeret akarnak. Az MSZP egy biztonságos, nyugodt, fejlődő Magyarországot teremt.

És bizony sehol a beígért közbiztonság, figyelmeztet Harangozó Tamás. Aki szerint Orbán testőrségének, a TEK-nek jutott bérkeret és páncélos, az embereknek pedig egy kiszolgáltatott, megalázott rendőrség jutott - egy olyan szervezet, amelyiknek az eredményességi mutatói a mélybe zuhantak. De a közbiztonság mellett a jogbiztonság is odalett. Így ha kell, egy személy kedvéért is átírják az alkotmányt - példának okáért Borkai Zsolt győri polgármester nem indulhatott volna a választásokon a fegyveres erők volt tagjaként, de egy alkotmánymódosítás megoldotta a helyzetet. Mert Orbán Viktorra és haverjaira nem vonatkozik a törvény - és ha kell, csalást és rablást iktatnak jogszabályokba. Ebből a rémálomból az MSZP-nek kell felébresztenie az országot. Épp azért az MSZP azt várja el tagjaitól, hogy hétfőtől mindenkinek mutassák be a Fidesz igazi arcát.

Aztán Mesterházy Attiláé a szónoki tér: Európa-ellenesség vagy európaiság; a hatalom szeretete vagy a haza szeretete; félelem vagy nyugalom - többek között e kérdésekről szól az MSZP elnöke szerint a 2014-es választás. Amelyik két világ, két értékrend közötti választás lesz. De ez nem véletlen, nem egy baleset - magyarázza Mesterházy, aki szerint sokan nem értik, miért és milyen rendszer épül. Ez a rendszer ugyanis Orbán Viktor maga - mert Orbán Viktor erőszakos, háborúskodó, mert Európa-ellenes. Csakhogy ez a Magyarország-vízió egy avítt, múltba forduló elképzelés, amelyik sikertelenségre ítéli az embereket.

Ez a kormány visszaélt a kétharmados többségével, magyarán: a többség zsarnoksága alatt nyög az ország. Úgyhogy senki ne reménykedjen abban, hogy Orbán Viktor megváltozik - ha 2014-ben valami szerencsétlenség folytán nyerne, akkor még erősebben lépne az ország nyakára. A tét tehát az, hogy újra épülhet-e egy igazságos, szabad, jogállami ország. Csakhogy figyelmeztet Mesterházy, ezeken a magasztos fogalmakon kívül azt is el kell tudni mondani, hogy a hétköznapok, hogyan változnak. Hát munkát és kenyeret adunk mindenkinek, hisz ha ez a kettő adott, akkor létezik a biztonság és a jólét, és létezik az igazi szabadság is.

Aminek most a nyomát sem lelni, hiszen 4 millió ember a létminimum alatt él - a szegények 40 százaléka fiatal. Nincsen munka, és akinek mégis jut, azok közül minden harmadik minimálbéren van bejelentve, megjelent a dolgozói szegénység, és tömegével mennek csődbe a kis- és középvállalatok. A nyugdíjasok pedig nyomorognak - gyakran azt kell eldönteniük, hogy a gyógyszerüket váltják ki, vagy esznek. Közben pedig a kormány azt vágja cinikusan az idősek szemébe: nem kell nyugdíjat emelni, majd eltartják őket a gyerekek. Csakhogy a gyerekek gyakorta 100 kilométeres körzetben nem találnak munkát. Mert Orbán Viktor förtelmes bűne, hogy visszahozta a Horthy-rendszer nyomorát.

Ebbez az MSZP soha nem nyugszik bele - és azokat is képviseli, akiket jelenleg egyetlen politikai erő sem vállal fel. A baloldal akkor is kiáll értük, ha a szavazatmaximálás szempontjából ez nem egy "megtérülő beruházás", de az MSZP nem voksvadászként közelít a társadalomhoz. Ezt bizonyítja, hogy miközben a szocialista kormányok a válság közepette is csökkenteni tudták a leggazdagabb és a legszegényebb rétegek jövedelme közötti különbséget - ám ma egyre szélesebb ez a szakadék.

A mai napon az MSZP elfogadja a választási programot, azt a programot, amelyik választ ad a sok-sok égető problémára. És amelyik egyértelműen nyertessé teszi a gyermekeket, a nőket, a munkavállalókat, a kis és középvállalkozókat és a nyugdíjasokat. Mert ezek a rétegek mind vesztesei a Fidesz politikájának.

AZ MSZP nem törődhet bele egy olyan országba, ahol a gyerekekről születésük pillanatában eldől, mi lesz a sorsa. Ezt elkerülendő az MSZP befektet az oktatásba, a bölcsődétől az egyetemig minden intézménytípust fejleszt - az ott dolgozók bérével együtt. És ha az MSZP nyer, akkor 2014-ben minden, a pontszámot elért hallgató ingyenesen tanulhat a felsőoktatási intézményekben. Továbbá az MSZP azt is garantálja, hogy minden gyermek hozzáférjen a megfelelő orvosi ellátáshoz - illetve vállalja, hogy a kormányzás első évének végére, egyetlen gyerek sem éhezik majd - most 500 ezer apróság ismeri, milyen a maró éhség.

A kormányváltás után az MSZP kiemelten védi az egyedülálló anyákat, illetve olyan szabályozást alakít ki, mely egyfelől garantálja, hogy a kisgyermekes anyukák visszamehessenek dolgozni, másrészt rugalmas munkaidőt biztosít. És ami talán a legfontosabb: egyenlő munkáért egyelő bért. Az pedig magától értetődő, hogy a fideszesek "vak komondoros" országával szemben az MSZP felszámolja a családon belüli erőszakot.

A munkavállalók érdekében az MSZP vállalja, hogy biztosítja, miszerint minden családban legalább egy ember dolgozhat - ha ez másképp nem megy, akkor az állam teremt munkahelyeket. Másrészről a baloldal többkulcsos adórendszert vezet be - ennek során szolidaritási adót kíván kivetni, jobban megsarcolva azokat, akik sokat keresnek, így biztosítva a szegényebbek magasabb jövedelmét.

Ami pedig a nyugdíjasokat illeti, az Orbán-kormány rájuk rontott: közülük több százezren 50 ezer forintnál is kisebb ellátást kapnak, míg másfél millióan 100 ezer forintnál kevesebbel kell beérniük. Úgyhogy nyugdíjkorrekciós program kell azoknak, akik csak a konyhát fűtik a rezsóval, akiknek nem jut gyógyszerre, akik szó szerint éheznek. Utóbbi égető gondot a kormány egy nyugdíjas-étkeztetési programmal kívánja orvosolni.

És forrás pedig igenis mindenre jut majd, ha átstrukturálja a büdzsét a kormány, Példának okáért csak stadionépítésre 200 milliárdot szór el a Fidesz, miközben a focicsapatok támogatására 60 milliárd forintot költ a kormány. Ennyi pénzből bölcsődét, óvodát, iskolát lehet építeni, és még az ingyenes egyetemi tandíjra is futja. Aztán az E.ON gázüzletágát 350 milliárd forintért veszi a kormány - 170 pluszmilliárdot öntve egy multi zsebébe, míg ez 170 milliárd segítene rendbe hozni az egészségügyet. A nagy közbeszerzéseken pedig 400 milliárdot nyomott ki a haveroknak a kabinet - azaz az MSZP elnöke szerint bőven jutna mindenre.

A mai Magyarországon ugyanis a kormány intézményesítette a korrupciót, maffiamódszerekkel, bűnszövetkezetekben nyúlja el az uniós pénzeket. Miközben, emlékeztetett Mesterházy, azt harsogja a kabinet, hogy az Unió Magyarország ellensége - de ezek a lózungok semmilyen mást célt nem szolgál, csak azt, hogy elrejtsék a tényt: az Orbán-klán megszállta Magyarországot. Hát ettől a klántól veszik vissza az országot az emberek 2014-ben - és bizony a bűnnek meg lesz a büntetése. Természetesen nem politikai boszorkányüldözésről beszél Mesterházy, hanem az igazságszolgáltatás felkent szerveiről - melyeknek igen sok dolga lesz, mert ilyen tolvajkormányt még nem látott az ország.

A győzelemre pedig minden esély megvan, a szocialista párt megújult, méltó ellenfele az országot jelenleg irányító bűnbandának. A most elfogadandó programot társadalmi vitára bocsátják, illetve az MSZP vezérkara a "Beszéljük meg" kampány során végigjárja az országot, meghallgatja az embereket, és a választásokig csak rájuk koncentrál, értük tesz.

A kórházban tért magához a partidrogra gyanakvó Mészáros Árpád Zsolt, aki pedig szombat hajnalra már majdnem józan volt.