Pokorni Zoltán;PDSZ;Mendrey László;

FOTÓ: K 2 PRESS

- Visszafogták Pokornit

Negyvennyolc órán belül mondta le részvételét három, volt jobboldali oktatási miniszter - Pálinkás József, Pokorni Zoltán és Réthelyi Miklós - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által kezdeményezett, tegnap délelőtti konferencián, amelyen a volt tárcavezetők fejtették volna ki véleményüket oktatáspolitikai kérdésekről. Így csak Fodor Gábor, Hiller István, Magyar Bálint, valamint Andrásfalvy Bertalan vett részt az eseményen.

Mendrey László PDSZ-elnök lapunknak elmondta, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszteren, az oktatáspolitika jelenlegi irányítóján kívül - aki először nem is válaszolt a szakszervezet megkeresésére, majd nem jelölt ki maga helyett senkit - egy héttel ezelőtt minden meghívott igent mondott a részvételre. Ezért az érdekvédő mélységesen csalódott, mert olyan szakemberek hátráltak meg, akikre "felnézett". Pálinkás József egyébként családi programra, Réthelyi Miklós pedig egy UNESCO-eseményre hivatkozva mondta le szereplését.

Kérdésünkre, hogy az oktatáspolitikai kérdésekben eddig a kormányétól eltérő véleményeket a nyilvánosság előtt is képviselő, közelmúltban újraválasztott Fidesz-alelnök mivel indokolta a meghátrálást, Mendrey nem akart válaszolni, de valószínűnek nevezte, hogy "felülről" szóltak rá. Ismert, Pokorni Zoltán a 2010-es kormányváltás óta szinte minden alkalmat megragadott a Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár által képviselt politika bírálatára. Ismert az is, hogy Pokorni politikusi karrierje előtt, még aktív tanárként a PDSZ tagja volt.

A kormány jövő évi adótervei nem jelentenek adócsökkentést - közölte Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes pénteken. A családi adókedvezmény kiterjesztését a kiskeresetűekre helyeselte, de megkésettnek tartotta.