USA;kormányzat;adósságplafon;

- Amerikai adósságplafon - Furcsa helyzeteket teremtett a részleges leállás

A komoly biztonsági és gazdasági kockázatok mellett furcsa, nem egyszer megmosolyogtató vagy éppen visszás helyzeteket is teremtett az amerikai szövetségi kormányzat részleges leállása az utóbbi két és fél hétben. A csütörtök hajnalban lezárult költségvetési-finanszírozási válság fonákságairól a LiveScience.com tudományos portál gyűjtött össze egy csokorra valót.

Több tucat fővárosi étterem és létesítmény kínált ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatást a fizetés nélküli kényszerszabadságra küldött kormányzati alkalmazottaknak, akik kevesebbet fizettek az ételekért és italokért, múzeumi belépőt kaptak, sőt még rúdtáncoktatásban is részesülhettek. Nem úgy a válság fő felelősének tekintett kongresszus tagjai, ellenkezőleg, a képviselőknek és a szenátoroknak "büntetésül" a rendes ár kétszeresét számolták fel.
A munkatársak távollétében sem az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) megalapításának 55., sem a Yosemite Nemzeti Park létrehozásának 123. évfordulóját nem tudták megünnepelni méltóképpen. A NASA mintegy 18 ezer alkalmazottjából csupán hatszázan maradhattak munkahelyükön, hogy a legszükségesebbnek ítélt programokon tevékenykedjenek.

Szövetségi forrás hiányában a washingtoni Nemzeti Állatkert kikapcsolta az augusztusban világra jött pandabébit és mamáját figyelő kameráját, amely élőben közvetítette a kis bocs gyarapodását születése óta. Több ezren adtak hangot szomorúságuknak.
Hazaküldték a Sandy Hook-i (New Jersey) szabadidőparkban békésen legelésző kecskenyájat, amelyet azért "vettek bérbe" egy New York állambeli farm gazdájától, hogy lerágja a védett terület látványosságát, a Hancock erődöt ellepő szömörcét. A park tovább már nem tudta finanszírozni az állatok jótékony tevékenységét.

A fehér felsőbbrendűséget hirdető társaság, a Ku Klux Klan kénytelen volt lemondani a Gettysburgi Nemzeti Katonai Parkba meghirdetett nagygyűlését, mert a létesítmény - a többi nemzeti parkkal együtt - a válság miatt bezárt. A szélsőséges fajvédő szervezet megmozdulását a park vezetése amúgy a szólásszabadságra vonatkozó alkotmányos kiegészítésre hivatkozva engedélyezte korábban.

A kényszerszabadságon lévő alkalmazottak október elseje óta nem férhettek hozzá munkahelyi e-mailjeikhez, szolgálati mobiljukat is le kellett adniuk. Hivatali elfoglaltság híján közülük néhányan unalmukban a Craiglist nevű hirdetési oldalon alkalmi szexpartner után kajtattak.
Meglepő választ kaptak páran azok közül, akik kongresszusi képviselőjüknek küldött e-mailben tiltakoztak az áldatlan állapotok, a kormányzat és a törvényhozás közötti kötélhúzás nyomán kialakult patthelyzet miatt. Steve Womack arkansas-i republikánus párti képviselő, Obama Barack elnök egészségügyi reformjának egyik legádázabb ellenzője például azt írta vissza egy panaszosnak: "Értékelem, hogy szakított időt rám. Sajnálatos módon a kormányzati leállásra való tekintettel én csak később tudok reagálni üzenetére…"
A tudományos-kutatási területet különösen súlyos következményekkel érintő válság jeleként számos szövetségi intézmény honlapján helyeztek el olyan feliratot, mint amilyen az Országos Egészségügyi Intézetekén (National Institutes of Health, NIH) is olvasható volt. A nagynevű kutatóhálózat tudtul adta, hogy a finanszírozás kimaradása miatt a weboldalán szereplő közlések és információk esetleg már elavultak, és előfordulhat, hogy az ügynökség nem tud érdemben foglalkozni a megkeresésekkel.

A szövetségi Hal- és Vadvédelmi Szolgálatnak (FWS) is fel kellett függeszteni jó néhány programját, köztük azt, amelynek keretében - az orvvadászok figyelmeztetése céljából - október 8-án Denver közelében megsemmisítettek volna hat tonna illegális elefántagyarat. A csontokat az utóbbi 25 évben kobozta el az FWS. Ugyancsak el kellett halasztani annak a szinte teljes Tyrannosaurus rex-csontváznak a "kézbesítését", amelyet a Smithsonian Nemzeti Múzeumban (Washington, D.C.) állítanának ki.
Új sörfajta sem jelenhetett meg az amerikai piacon október elseje óta, mivel a független sörfőzdék, eljárások és árujegyek engedélyezését intéző pénzügyminisztériumi hatóság ugyancsak működésképtelen volt.

 A szenátus híres Ohiói órája két és fél héten át egyfolytában 12 óra 14 percet jelzett, mutatói tapodtat sem mozdultak. A 3,4 méter magas időmérő szerkezetet ugyanis az intézményi-hatósági bénultságot megelőző napon, szeptember 30-án húzták fel utoljára. Mivel a feladattal megbízott kurátorok szintén pihenőre kényszerültek, azóta senki sem kezelte a történelmi ereklyét, amelyet 1959-ben állítottak fel a Capitolium épületében. 

Jövő szerdán kezdődhetnek meg a nagykoalíciós tárgyalások a német kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között. Erről állapodott meg a két nagy párt tárgyalóküldöttsége tegnapi harmadik egyeztetésükön, Berlinben. „Úgy véljük, megtaláljuk a közös nevezőt a CDU-val” – mondta el a sajtó képviselői előtti rögtönzött sajtóértekezletén Sigmar Gabriel, az SPD elnöke. Ugyanakkor hozzátette, még nem tud beszámolni a vitás kérdésekben elért konkrét eredményekről. Gabriel hangoztatta, hogy a balközép párt tárgyalói egyhangúan döntöttek a koalíciós tárgyalások megkezdése mellett.