MSZP;Simon Gábor;Budai Gyula;

- MSZP - Fővárosi környezetkárosítás: kormányzati maszatolás

Tegnap "Egy hete nincs gazdája az évtized környezetvédelmi katasztrófájának" címmel interpellált Simon Gábor, az MSZP képviselője. Válasz helyett Budai Gyula államtitkár jól láthatóan maszatolt, és úgy kívánt kimenekülni, hogy Tarlós Istvánra tolta a felelősséget - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

A főpolgármester és helyettese, valamint a XVIII. kerületi polgármester, Ughy Attila az elmúlt héten már tett egy reménytelen kísérletet a tragikus ügy elkenésére, elbagatellizálására. Még attól sem riadtak vissza, hogy az azt feltáró fővárosi MSZP-s képviselőt, felesleges pánik keltésével vádolják, mert jó fideszes szokás szerint nem a problémát akarja megoldani, sokkal inkább rágalmazással elfedni. Mi ez, ha nem a kimenekülés, és a kimenekítés előkészítésének iskolapéldája?

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség jegyzőkönyve feltárja, hogy a botrányt kirobbantó olajiszap károsítás mellett a telepen legalább 300 tonna gumiabroncsot, és több ezer tonna mésziszapot is tároltak minden óvintézkedés nélkül. A felügyelőség határozata a hulladékokkal kapcsolatos nyilvántartási kötelezettség elmulasztása miatt máris a lehető legmagasabb bírságot szabta ki, és ez sajnos még csak a kezdet.

Felszólítjuk az érintetteket, fedjék fel végre az ügy gazdasági szálát, vagyis azt, hogy milyen "kreatív könyveléssel" leplezték az ártalmatlanítás fennmaradt költségeit. Kik a megbízók, hová lettek azok, akik mindezt kitervelték, a végrehajtásra utasítást adtak, illetve nevezzék meg a forrását úgy a büntetések kifizetésének, mint a több milliárdra tehető rekultiváció összegének.

Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető
Simon Gábor
országgyűlési képviselő                                  
Szaniszló Sándor fővárosi képviselő


A Demokratikus Koalíció (DK) október 12-i tisztújító kongresszusán - elfogadva a hivatalos meghívást - vendégként részt vesz az MSZP, az Együtt-PM és a Magyar Liberális Párt is - közölte az MTI-vel a DK szóvivője szerdán.